Barion Pixel

Kosár

Bezárás

Hívd meg Edinát előadónak

Kápráztasd el rendezvényed közönségét hiteles, környezetvédelmi témájú, interaktív előadással!

Évtizedes szakmai tapasztalattal, közérthetően ad választ a “miért?”-re, majd megmutatja, hogy milyen könnyű és mindenkinek elérhető, gyakorlati megoldások léteznek korunk égető problémáira. Olyan ez, mint egy kapudrog, a hosszan tartó Aha! élmény garantált.

Naptárunk gyorsan megtelik, így ajánlatkéréssel kérjük időben írj nekünk az info@korforras.hu címre!

Nézd meg milyen témákban ad elő:

Hulladékmentes életmód

Edina legnépszerűbb, interaktív előadása, mely azok számára is izgalmas akiket eddig nem foglalkoztatott a környezetvédelem. Mind közül talán ez a legerősebb kapudrog a környezetvédelemhez.
Komplex módon fog össze több területet úgy, hogy a hallgatóság szakzsargonok nélkül, közérthetően választ kapjon a “Miért?”-ekre.

Rövid vázlat:
– szakmai gyorstalpaló, globális-lokális hulladék helyzet, szakzsargonok nélkül közérthetően;
– hazai helyzet, amiből már el tudunk indulni a “mi lehet a megoldás” irányába;
– konkrét gyakorlati megoldások;
– hogyan tovább iránymutatás.

Maga az előadás 1 óra, amit egy + 0,5 órás közös beszélgetés zár a közönség felmerülő kérdései kapcsán.

A Hulladékmentes életmód c. előadás a lentebbi témákat is érinti anélkül, hogy elmélyülne bennük, viszont tökéletesen megágyazva azoknak, így komplett előadássorozat is összeállítható.

További előadások:

Hulladékgazdálkodás

Ebben az előadásban történelmi kitekintőt teszünk egészen az őskortól kezdve a mai napig bezárólag, hogy megtudjuk, hogy a hulladék témát illetően, miért is tartunk ott ahol. Tele van érdekes, de szinte sosem hallott, meglepő információkkal. Ezt követően a hallgatók megismerhetik a mai hulladékgazdálkodási rendszert, majd a jövő megoldásait is.

Szelektív hulladékgyűjtés és újrahasznosítás

Az előadás során egészen közelről megismerjük az Alma együttes “Szuper kukáit”, megtudjuk miért olyan fontos a létezésük, valamint hogy melyikük miért lehet a legjobb barátunk. Mélyen belemegyünk olyan kérdésekbe, mint például hogy mi az az értéknövelő és értékcsökkentő újrahasznosítás, valamint, hogy az egyes anyagfajtákat hogyan hasznosítják újra és mik készülnek belőlük.

Komposztálás beltéren és kültéren

Gyors szakmai, de érdekes és gyakorlati összefoglalót követően, megtudjuk, hogy világszerte milyen problémák érintik a talajokat, termőföldeket, és azok hogyan érintenek minden embert. Bemutatásra kerül, hogy mi is az a komposztálás és miért lehet égető problémák egyszerű megoldása. Megtudhatjuk, hogyan lehet a komposztálást könnyedén és jól csinálni, majd kültéri és beltéri megoldások is bemutatásra kerülnek.

Műanyagmentes életmód

Tisztázzuk, hogy milyen problémák vannak a műanyagokkal és miért érdemes velük foglalkozni. Kis kitekintőt teszünk a műanyagok történelmében, hogy megtudjuk jutottunk el idáig. Átvesszük, hogy melyek a “jó” és a “rossz” műanyagok, lebomlanak-e, újrahasznosíthatóak-e, mit szabad vagy mit nem ajánlott bennük tárolni és miért. Megismerjük az alternatívákat, megtudjuk, hogy valóban jobbak-e és átbeszéljük mit érdemes tudni az EU-s betiltásról és a jövőbeni változásokról.

Mindezek után összefoglaljuk a lehetséges hétköznapi megoldásokat, melyek segítségével bárki számára, kis lépésekkel is nagy változás érhető el.

Természetes kozmetikumok

Ebben az előadásban a kozmetikumok környezeti és egészségügyi hatásaira fókuszálunk, majd a lehetséges alternatívákkal, keresendő összetevőkkel folytatjuk. Mindemellett konkrét, szinte azonnal alkalmazható, könnyedén elkészíthető receptekkel is megismerkedünk.

Zero waste fürdőszoba és konyha

A konyhai és a fürdőszobai hulladékcsökkentés konkrét gyakorlati oldala kerül bemutatásra. Megtudhatjuk, mennyi eszközt és anyagot használtunk eddig ami egyrészt káros, másrészt fölösleges lehet. Ezután megtanulhatjuk hogyan tudunk több dolgot egyszerűsíteni és hogyan előzhetjük meg a fölösleges hulladékok keletkezését, egy lépésben csökkentve ezzel kiadásainkat is.

Vegyszermentes tisztítószerek

Az előadás során kifejezetten a tisztítószerek környezeti és egészségügyi hatásaira koncentrálunk, majd az elmélet gyakorlatba fordul át a lehetséges alternatívákkal és konkrét, szinte azonnal alkalmazható és bevált receptekkel.

Fenntartható fejlődés

Az előadás során tisztázzuk a fenntartható fejlődés fogalmát és kritériumait, az ökológiai lábnyommal és a Föld biológiai kapacitásával kapcsolatos összefüggéseket, melyek elvezetnek például a boldogság és a mindennapi jóllét kérdésköréhez is.

Tudatos vásárlás

Szintén gyakorlati előadás, mely a hulladékok témáján túl számos egyéb, a hétköznapi gyakorlatba könnyen beépíthető környezettudatos irányt dolgoz fel. Az elhangzottak alkalmazása hatékony segítség, hogy a hulladékcsökkentés mellett időt és pénzt is spóroljunk, valamint betekintést kapjunk arra vonatkozóan, milyen temérdek területen léphetünk még rá a környezettudatosság útjára.

Naptárunk gyorsan megtelik, így ajánlatkéréssel kérjük időben írj nekünk az info@korforras.hu címre vagy írj nekünk az alábbi űrlapon!

    Az oldalon sütiket használunk annak érdekében, hogy jobb élményeket tudjunk neked adni, hatékonyabb legyen a weboldal és biztonságosan tudj itt böngészni, tehát a süti neked is jó.

    Close Popup
    Adatvédelmi beállítások elmentve!
    Adatvédelmi beállítások

    Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


    Barion
    This cookie is used in conjunction with the payment window - The cookie is necessary for making secure transactions on the website.
    • ba_sid
    • ba_test
    • ba_vid

    Google
    This cookie is used to distinguish between humans and bots. This is beneficial for the website, in order to make valid reports on the use of their website.
    • test_cookie
    • rc::a
    • rc::c

    Instagram
    Helps prevent Cross-Site Request Forgery (CSRF) attacks.
    • csrftoken

    Sharethis
    This cookie determines whether the browser accepts cookies.
    • __sharethis_cookie_test__

    Videa.hu
    Preserves users states across page requests.
    • sid

    Vimeo
    This cookie is used to distinguish between humans and bots. This is beneficial for the website, in order to make valid reports on the use of their website.
    • __cf_bm
    • _cfuvid

    korforras.hu
    • wc_cart_hash_
    • wc_fragments_

    Összes tiltása
    Mentés
    Összes engedélyezése
    Open Privacy settings